PÁLYÁRA ÁLLÍTJUK A MENTORÁLTAKAT! – Interjú a Linamar Hungary Zrt. szakembereivel
2021.01.22.

Hogyan érzi magát az elindult Országos Vállalkozói Mentorprogram beszállító fejlesztési mentorvállalataként a LINAMAR Hungary Zrt. minőségirányítási vezetője, Szabó Valéria, illetve Asztalos Róbert, a vállalat európai beszállítófejlesztési vezetője?

Szabó Valéria: Megtiszteltetés, hogy részt vehetek ebben a programban. Örömmel tölt el, hogy az autóiparban eltöltött 26 év tapasztalatait hasznosítani tudom erre a nemes célra is.

Szabó Valéria.

Asztalos Róbert: Személyes mentor-látogatások, illetve személyes, csoportos (a Linamar Precision Part Manufacturing üzemében zajlott) fórumokon tapasztaltakra hivatkozva úgy érzem, egyelőre a kamara és a mentorcégek több energiát fektettek a programba (néhány kivétellel), mint az általunk mentorált hét vállalkozás. Úgy érzem, a többiek még nem látták meg a lehetőséget. A program struktúrája lehetővé teszi, hogy a következő alkalmak során még több tudást és tapasztalatot osszunk meg egymással.

Asztalos Róbert.

Milyen tapasztalatokkal gazdagodott az első alkalom során?

Szabó Valéria: A mentoráltak szempontjából örültem, hogy a járvány ellenére is részt vettek az első személyes mentorálási alkalmon, október elején. Az előadók szempontjából pedig, hogy országos szinten is támogatott a mentorprogram, különös tekintettel a minőségbiztosítási szabványok jelentőségére mely az első alkalom témája volt.

Az első workshop témája tehát a minőségirányítás volt. Hogyan lehet sikeres e területen egy beszállító, hogyan befolyásolja a beszállítóvá válni kívánó vállalkozások sikerességét a minőségirányítási rendszer(ek) használata?

Szabó Valéria: Ha egy beszállító ki akar lépni az országos, vagy akár a nemzetközi piacra, ez ma már minőségirányítási tanúsíttatás nélkül szinte lehetetlen, főleg az autóiparban. Nekünk, mentorcégeknek is meg kell felelnünk mind a vevői, mind pedig a ránk vonatkozó IATF 16949:2016 követelményeknek. Ennek megfelelően mi is elvárjuk beszállítóink tanúsíttatását az IATF vagy ISO 9001:2015 szabványnak szerint.

Maga a beszállító vállalkozás úgy tud sikeres lenni a minőségirányítás területén, ha beépíti mind a szabvány-, mind a vevői követelményeket a vállalkozás folyamataiba. És ha már beépítette, akkor használja is a rendszert: mérje következetesen a folyamatok eredményességét és hatékonyságát. Ahol az elvárt eredmény elmarad, ott készítsen hatásos akciótervet. Folyamatos fejlesztésre mindig jut hely.

Milyen elvárásai vannak a mentorált vállalkozásokkal szemben, és mik a javaslatai a jövőre nézve?  

Asztalos Róbert: Ha csak egyetlen szervezeti mérőszámmal a program során a mentoráltakkal elért mérhető fejlődést ki tudunk mutatni, akkor úgy ítélem meg, hogy elméletben és gyakorlatban is pályára állítottuk az adott kkv-t abba az irányba, mely a mentorprogram eredeti célja volt.

Köszönjük Önöknek, hogy tevékenyen részt vesznek a mentorprogramban!

-----

A LINAMAR Hungary Zrt.-ről

A régió legnagyobb autóipari foglalkoztatójaként a Linamar Hungary Zrt. több mint 2600 munkavállalónak biztosít stabil munkahelyet és biztos megélhetést. Az autóipari alkatrészgyártás mellett több iparágban is jelen vannak mind hazai, mind külföldi piacon: mezőgazdasági gépipar, ipari gépgyártás, illetve Békéscsabán épül új, e-mobilitásra koncentráló gyáregységük, kiegészülve az orosházi építőipari termékcsoport gyártásra épülő új üzemükkel.

Írjon nekünk vagy kérjen visszahívást!

Beszállítói és külpiaci mentorálás, szemléletformálás:

MKIK területi programkoordinátorok:

  • Tóth Krisztina
  • budapesti programkoordinátor
  • Budapest • Budapest
  • CÍM:

    1054 Budapest, Szabadság tér 7.

  • TELEFON:

    +36-20-254-7126

  • Tóth Krisztina
  • budapesti programkoordinátor
  • Budapest • Budapest
  • CÍM:

    1054 Budapest, Szabadság tér 7.

  • TELEFON:

    +36-20-254-7126

  • E-MAIL:

    toth.krisztina@mkik.hu

  • Dr. Kovács-Zsankó Gyöngyvér Imola
  • megyei programkoordinátor
  • Pécs • Baranya megye
  • CÍM:

    7625 Pécs, Majorossy Imre utca 36.

  • TELEFON:

    20/372-9570

  • E-MAIL:

    zsanko.gyongyver@mkik.hu

  • ZOMBORI IBOLYA
  • megyei programkoordinátor
  • Kecskemét • Bács-Kiskun megye
  • CÍM:

    6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.

  • TELEFON:

    20/374-0155

  • E-MAIL:

    zombori.ibolya@mkik.hu

  • SZABÓ GÉZA
  • megyei programkoordinátor
  • Békéscsaba • Békés megye
  • CÍM:

    5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.

  • TELEFON:

    20/373-9572

  • E-MAIL:

    szabo.geza@mkik.hu

  • PFLIEGLER PÉTER
  • megyei programkoordinátor
  • Miskolc • Borsod-Abaúj-Zemplén megye
  • CÍM:

    3525 Miskolc, Szentpáli utca 1.

  • TELEFON:

    20/291-6295

  • E-MAIL:

    pfliegler.peter@mkik.hu

  • KRISTON KATALIN
  • megyei programkoordinátor
  • Szeged • Csongrád-Csanád megye
  • CÍM:

    6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.

  • TELEFON:

    20/373-0293

  • E-MAIL:

    kriston2.katalin@mkik.hu

  • FAZAKAS-LUKÁCS GABRIELLA
  • megyei programkoordinátor
  • Székesfehérvár • Fejér megye
  • CÍM:

    8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.

  • TELEFON:

    20/372-9504

  • E-MAIL:

    fazakas.lukacs.gabriella@mkik.hu

  • PETHŐ DORINA
  • megyei programkoordinátor
  • Győr • Győr-Moson-Sopron megye
  • CÍM:

    9021 Győr, Szent István út 10/A

  • TELEFON:

    20/372-9587

  • E-MAIL:

    petho.dorina@mkik.hu

  • KISS-ÁDÁM REBEKA
  • megyei programkoordinátor
  • Debrecen • Hajdu-Bihar megye
  • CÍM:

    4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15.

  • TELEFON:

    20/372-9561

  • E-MAIL:

    kiss.adam.rebeka@mkik.hu

  • Juhász Gabriella
  • megyei programkoordinátor
  • Eger • Heves megye
  • CÍM:

    3300 Eger, Faiskola út 15.

  • TELEFON:

    20/372-9397

  • E-MAIL:

    dr.juhasz.gabriella@mkik.hu

  • Bartus-Istenes Ágnes
  • megyei programkoordinátor
  • Szolnok • Jász-Nagykun-Szolnok megye
  • CÍM:

    5000 Szolnok, Verseghy park 8.

  • TELEFON:

    20/373-1547

  • E-MAIL:

    bartus.agnes@mkik.hu

  • CSERJÉSI KINGA
  • megyei programkoordinátor
  • Tatabánya • Komárom-Esztergom megye
  • CÍM:

    2800 Tatabánya, Fő tér 36.

  • TELEFON:

    20/372-9421

  • E-MAIL:

    cserjesi.kinga@mkik.hu

  • NYERGES ANDREA
  • megyei programkoordinátor
  • Salgótarján • Nógrád megye
  • CÍM:

    3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/A.

  • TELEFON:

    20/373-9527

  • E-MAIL:

    nyerges.andrea@mkik.hu

  • KENEDI GERGELY
  • megyei programkoordinátor
  • Törökbálint • Pest megye
  • CÍM:

    2045 Törökbálint, Kazinczy Ferenc utca 124.

  • TELEFON:

    20/358-5213

  • E-MAIL:

    kenedi.gergely@mkik.hu

  • HAJDU TIBOR
  • megyei programkoordinátor
  • Kaposvár • Somogy megye
  • CÍM:

    7400 Kaposvár, Anna utca 6.

  • TELEFON:

    20/372-9525

  • E-MAIL:

    hajdu.tibor@mkik.hu

  • MÓNUS LEVENTE
  • megyei programkoordinátor
  • Nyíregyháza • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
  • CÍM:

    4400 Nyíregyháza, Széchenyi utca 2.

  • TELEFON:

    20/373-1483

  • E-MAIL:

    monus.levente@mkik.hu

  • SZATMÁRI RÉKA
  • megyei programkoordinátor
  • Szekszárd • Tolna megye
  • CÍM:

    7100 Szekszárd, Arany János utca 23-25.

  • TELEFON:

    20/373-9603

  • E-MAIL:

    szatmari.reka@mkik.hu

  • SZIGETHY PÉTER
  • megyei programkoordinátor
  • Szombathely • Vas megye
  • CÍM:

    9700 Szombathely, Honvéd tér 2.

  • TELEFON:

    20/374-0021

  • E-MAIL:

    szigethy.peter@mkik.hu

  • VATICS LÁSZLÓ
  • megyei programkoordinátor
  • Zalaegerszeg • Zala megye
  • CÍM:

    8900 Zalaegerszeg, Petőfi Sándor utca 24.

  • TELEFON:

    20/293-6798

  • E-MAIL:

    vatics.laszlo@mkik.hu

MKIK GINOP112 Központi Projektiroda:

Személyes mentorálás:

SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány:

MEGVALÓSÍTÓK:

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK: